Mennyi sokat írtak már a stresszről, és mennyi kevés történt azért, hogy száműzzék az emberiség életéből. Napjainkban a stressz az emberi egészség és jólét legfőbb ellensége. Rosszabb bármilyen halálos betegségnél, hiszen az egész testet ellenőrző elmére és érzelmekre is hat.
A modern civilizáció hihetetlen eredményeket ért el abban a tekintetben, hogy az embereket komforttal lássa el. De a jóval jár ám a rossz is. A stressz egyike a modern élet mellékhatásainak.
A tavalyi krízis miatt kialakult gazdasági helyzet komolyan kihatott mindannyiunk életére. Sokan nem alszanak éjjelente. A munkahelyük, vagy pénzük elvesztése miatt érzett aggodalom a stressz szintjének jelentős növekedését okozza.
Számításba véve a fentieket, úgy gondolom, hogy eljött az ideje annak, hogy az emberiség legfontosabb problémáinak megoldásában, beleértve a stresszt is, az azurvédához, a világmindenség legősibb gyógyító rendszeréhez forduljunk.
A stressz anatómiája
Az ayurvéda szerint a stressz egy olyan állapot, amikor az elme nincs egyensúlyban. Sokféle oka lehet ennek – a pénz miatt, családi probléma, sikertelenségek, a munkahely, stb. a stresszt okozhatják a környezet tényező, mint a napfény és levegő hiánya, az élelmiszerekben található vegyi anyagok, a serkentőszerek, mint koffein, nikotin és alkohol. Lássuk, mit mond az elméről az ayurvéda.
Az elme akkor van egyensúlyban, amikor nem zaklatott, nyugodt és határozott. Az ilyen állapotú elmével rendelkező ember a legnagyobb hatékonysággal lépes tevékenykedni, és az elméje mindeközben megőrzi egyensúlyát. A kiegyensúlyozatlan elme fokozatosan határozatlan lesz és elmerül a stresszben.
Az elme a következő állapotokat (gúna) ismeri: szattva (tudás, tisztaság), radzsasz (cselekvés, indulat), tamasz (apátia, érdektelenség). A pszichikai sérülések vagy egyensúlyhiány a szattva csökkenése és radzsasz növekedése miatt merülnek fel. A szattva csökkenésével gyengül az elme, határozottság, és a megkülönböztetés iránti képesség (a jó és a rossz megkülönböztetésének képessége). Ha a hasonlatos helyzet sokáig elhúzódik, akkor az elme belemerül a stresszbe. Végeredményben pszichikai rendellenségek jönnek létre: nyugtalanság, depresszió, félelem, és az idegrendszer gyengesége.
Századunkban a stressz sebessége mindenkit legyőz. Némelyek jobban ellenállnak a stressznek, mint mások. Mindannyiunk életében vannak helyzetek, amikor el tudunk bánni az erős stresszel. És vannak olyan helyzetek is, amikor a legjelentéktelenebb dologgal sem tudunk dűlőre jutni. Ez attól függ, hogy adott pillanatban mennyi szattvával rendelkezünk. Magas szattva mellett az ember nyugodt, figyelmes, türelmes, és pozitívan reagál történésekre. A radzsasz és tamasz magas szintje a reménytelenség, elkeseredettség, türelmetlenség, félelem és rémültség állapotába vezet. Az ilyen embernek zavarosak a gondolatai, lusta, a pszichéje le van gyengülve. Pesszimista életszemléletű, és képtelen kezelni a pszichéjére nehezedő nyomást (stresszt).
Az tudat ébredése
Tehát, a fentiekből az következik, hogy a szattva szintjének megemelésére, a radzsasz és tamasz szintjének csökkentésére van szükség. A test munkájában radzsasz és tamasz felel például a cselekvésért és az álomért. Amikor a szattva túlsúlyban van, a radzsasz és tamasz szerepe jótékony és alkotó. Emellett segítenek az egészség megerősítésében.
Például, amikor haragot éreznek, vagy üzleti tárgyalást folytatnak, akkor indulatot (radzsasz) fejez ki, de ha emellett sok szattvájuk van, akkor képesek visszatérni a lelki egyensúlyhoz. Más szavakkal, a negatív érzelmek csak külsőleg jelentkeznek, nem ártva ezalatt a pszichikai egészségnek. Amikor kevés a szattva, a dósák hatása negatív lesz, és árt az egyensúlynak. Ebben az állapotban az ember belesüpped a radzsaszba, vagy tamaszba, és destruktívan kezd cselekedni, megszúrhat késsel egy embert, akivel éppen veszekszik, tulajdon családtagjai iránt irigységet, vagy dühöt érez, mindenkit kihasznál, aki nála gyengébb, vagy fiatalabb, randalírozik, botrányt okoz, még gyilkolásra is képes. Emiatt a szattva állapota igen fontos szerepet játszik a pszichikai egészség elérésében.
A szattva növelése
A szattva növelésének néhány módszere következik:
Étel
Az ayurvéda az ételt az elme és a test legfontosabb orvosságának tekinti. Ahhoz, hogy csökkentsük a stresszt, igyekezzen olyan ételt választani, amely növeli a szattvát. Ehhez a legmegfelelőbb élelmiszerek a friss gyümölcsök, gyümölcslevek, zöldségek (nyersen, párolva, vagy főzve), zöldséglevek, csírák, diófélék, aszalt gyümölcsök, méz, tej, olvasztott vaj és apahta. Ne érjék be gyorsfagyasztott termékekkel, inkább vásároljanak friss idénygyümölcsöket és zöldségeket.
Igyekezzen csökkenteni, vagy teljesen mondjon le a fekete tea, kávé, fehérlisztből készült termékek, csokoládé, finomított cukorral készült termékek, olajban sült ételek és csípős fűszerek élvezetéről. Ezek mindahányan növelik a radzsaszt.
Növeli a tamaszt az az étel, melyben nincs elég prána, vagyis életerő. Itt említhetjük a húsokat, halat, tojást és a nem friss, vagy vegyszereket tartalmazó élelmiszereket. Némelyek ugyan juttatnak be tápanyagot juttatnak a szervezetbe, de megölik az elmét. Az ayurvéda nemcsak mint testről gondoskodik az emberről, de mint tudatról és lélekről is, ezért javasolja a vegetarianizmust. A vegetáriánus ételek nem könnyű, ízetlen ételeket, vagy nyers zöldségeket és salátát jelentenek. A vegetáriánus receptek sokasága létezik, amelyeket könnyű elkészíteni és természetüket tekintve szattvikusak.
Légzés
Az elme nagyon szoros összefüggésben van a légzéssel. A stressz állapotában az ember felületesen és szakadozottan lélegzik, amikor laza és boldog – mélyen lélegzik. Amikor következő alkalommal stressz éri Önöket, figyeljenek a légzésükre. Igyekezzenek lelassítani azt. Vegyenek fel laza pózt és lélegezzenek mélyen, a has izmainak használatával. Belégzéskor a rekeszizom táguljon ki, kilégzés alatt pedig szűküljön össze. Ön fokozatosan megnyugszik. Nagyon hasznos a napi feszített menetrendünkbe néhány perces rövid szüneteket beiktatni, hogy a mély légzés segítségével egy kicsit ellazuljunk.
Fizikai terhelés
A gyakorlatok nemcsak a fizikai egészségnek tesznek jót, de az elme helyreállításának és ellazulásának is. Megváltoztatják a hormonszintet, az agyi folyamatokra hatva javítják a közérzetet. Olyan gyakorlatokat válasszon, amelyek megfelelnek képességeinek, foglalkozzon vele rendszeresen, a napnak ugyanabban a szakában, a legjobb reggelente. A gyakorlatoknak a test összes részében aktivizálniuk kell a folyamatokat. Jó kezdet lenne egy energikus séta. A fizikai terhelés kiváló formája a jóga. Szintén kitűnően lazítanak a társasjátékok és az úszás (de nem mint sport).
Meditáció
A meditáció egy módszer a gondolatok lecsendesítésére, bizonyos ideig valamilyen objektumra való koncentrálás által. Az objektum lehet valamilyen tárgy, kép, hang, vagy mantra. A meditáció alatt lótuszülést veszünk fel, vagy valamilyen kényelmes pozitúrát. Egy friss kutatás szerint a meditáció lassítja a légzés ritmusát, normalizálja a vérnyomást, lazítja az izomzatot, segít a nyugtalanság és stressz leküzdésében.
Ellazulás
A munkaidő alatt igen fontos rövid szüneteket beiktatni és ellazítani az elmét. A savaszana nevű jógaállás (halott-póz) az ellazulás egyszerű módszere. A végrehajtásához feküdjön le a padlóra, és enyhén (15 fokos szögben) tárja szét karjait és lábait. Lazítsa el teste összes izmát. Hunyja be a szemét, lélegezzen mélyen, és koncentrálja figyelmét a légzésén. Ezt a pozíciót naponta 1-2-szer el lehet végezni.
Íme, még néhány módszer az elme ellazítására: a fej könnyű masszírozása (olajjal, vagy anélkül), a kedvenc illatunk használatával, lágy zene hallgatása, mantrák vagy imádságok mormolása.
Ayurvédikus eszközök
Kitűnően lazítja a testet és az elmét a test beolajozása (abhajanga), nem ritkábban heti alkalomnál. A sirodhara, amikor a homlokra olajat csurgatnak, még egy népszerű ayurvédikus procedúra az idegi és pszichés feszültség csökkentésére. Szerezzenek be ayurvédikus porkompozíciókat – brahma és sankhapuspi (belsőleg).
Egyéb eszközök
A stressz kezelésében segít az a módszer is, hogy feljegyzéseket vezetünk a stresszt kiváltó eseményekről és okaiknak elhárításáról. Általában, vagy a múltban, vagy a jövőben élünk, és az elme nem is éli bele magát abba, ami a jelenben történik vele. Az ayurvédában ezt a jelenséget pragjaparadhának nevezik (az intellektus helytelen használata): az ember tudja, hogy számára mi a helyes, és mi nem, emlékszik az elkövetett hibákra, de folytatja a helytelen cselekvést, és megismétli újra a hibákat (például csípős, fűszeres ételt eszik, holott korábban gyomorégést váltott ki).
Jobb elkerülni a pragjaparadhát, és összpontosítani a jelenen. Így ismerheti meg negatív gondolatait, és a stressz egyéb okait. Később, a racionális és pozitív gondolkodás által lehet igyekezni megszabadulni tőlük.
Még egy módszer a szattva növelésére és stabilizálására – az önmegismerés. Olvasson szellemi irodalmat, és foglakozzon a szellemi kereséssel, így világosabb pozícióból tekinthet az életre és csökkenti a stressz szintjét.
Habár ezek a tanácsok segítenek gyorsan megszabadulni a pszichére nehezedő nyomástól, fontos hogy az élete részévé tegye őket. Hogy segíthessünk Önnek, a fent felsoroltakat egyesítettük egy un. „Stressz utáni rehabilitáció” nevű programba, amely a Calendula ayurvédikus intézet keretein belül zajlik. Magába foglalja a helyreállító procedúrákat, napi háromszori szattvikus étkezést, jóga-, pranajama-, relaxációs foglalkozásokat, és a balatoni pihenést. Dzsivananda néven Ön életmóddal kapcsolatos javaslatokat kap tőlünk. Az elmúlt néhány évben mindenkinek javasoltuk, pácienseinknek, barátainknak, és dzsivananda segített nekik az elméjüket a szattvában tartani és teljesebb, boldogabb, egészségesebb és stressz mentesebb életet élni.

Dr. Szkopincev Dmitrij
Háziorvos, ayurvédikus orvos szakértő
A Calendula gyógyközpont főorvosa és alapítója 1991 óta.

Dr. Nádasy E.Tamás
Belgyógyász, kardiológus főorvos

Ifj.Szkopincevné Dr. Proszenyák Diána
Család orvos
