A szerelem védikus kultúrája

Ki nem álmodozik közülünk arról, hogy szeressék – azzal a különleges szerelemmel, amely túlharsogja az értelem hangjait, és fölötte áll a társadalmi normáknak? Azt akarjuk, hogy olyannak szeressenek bennünket, amilyenek vagyunk, és egyszerűen csak azért, mert vagyunk. Mialatt mi arra szomjazunk, hogy teljes melegségünket egy különleges, megismételhetetlen valakinek adhassuk… Egyik életünket a másik után azzal töltjük, hogy keressük az isteni szerelmet, ámde közel sem gyakran alakulnak úgy a körülmények, ahogy szeretnénk: minden alkalommal csalódás ér bennünket, és megértjük, hogy az érzéseink ideiglenesek. Függetlenül ettől, az elkerülhetetlen csalódások tapasztalata nem állít meg bennünket, azt hiszzük, hogy valódi választottunk valahol vár minket, és minden alkalommal csak a szerencsétlen véletlen akadályozza meg, hogy ez a találkozás létrejöjjön.

Mi nem szerelem?

Nagy általánosságban véve, közülünk nagyon sokan nem érezték úgy magukat, hogy szeretik őket. A mindennapi viszonyokban a szerelem fogalma elmosódott és a jelentések meglehetősen széles spektrumát uralja. Mint például a szerelem fogalma igen gyakran lesüllyed a testi szerelem szintjére, de ez nem feltétlenül szerelem. Problémák akkor adódnak, amikor a szerelmet ott próbáljuk megtalálni, ahol az nem lakozik. Newton és Freud háromdimenziós síkjában forogva, elfelejtkeztünk a lelki megmérettetésről. Ennek ellenére, lelkünk mélyén érezzük, hogy elidegeníthetetlen jogunk van a szerelemre. Olyan, mintha egy szelet tortával kínálnának bennünket, és közben nem hagyják, hogy elérjük. Azon igyekezetünkben, hogy megmagyarázzuk a szerelem természetét, először tisztázzuk, hogy mi nem nyilvánul szerelemnek.

Mivel az igazi szerelem önzetlen – ezáltal a szerelmesek közötti csere különleges formáit jelenti. Az egoizmus nem engedi megnyilvánulni a szerelmet. A tiszta szerelem mindig az odaadással kapcsolatos. Ez a mozzanat különösen a mai társadalom számára fontos, ahol a szerelmet és a szexet gyakran egy szintre helyezik. A tudatra gyakorolt bármilyen hatás gyakorlatilag a szexuális csábításon alapszik. Sajnálatos módon, az emberi civilizációnak a szexen keresztüli elrabosítására tett kísérletek eléggé sikeresek. A szerelemnek semmi köze nincs a szexuális gyönyörök számához. A szerelem nem szex. Az emberek gyakran mondják, hogy „foglalkozzunk a szerelemmel”, értve ez alatt, hogy „foglalkozzunk a szexszel”. Ha azt hisszük, hogy a szex szerelem, akkor el kell fogadnunk, hogy a vérfertőzés – normális, mivel az apa szereti a lányát, tehát akadály nélkül élhet a jogával, hogy értékelje a szexualitását.

A szerelemnek semmi köze a kihasználáshoz. Ez nem üzleti kapcsolat és nyilvántartási rendszer, amely kiegyensúlyozott kapcsolatot tételez fel két ember között. A szerelem az igazi és őszinte gondoskodás kifejezése. Egy olyan társadalomban, ahol mindenki abból indul ki, hogy a beszélgetőtársa cselekvésének milyen rejtett motivációja van, hát valljuk be, ezt egy kicsit bonyolult megérteni, ámde szükséges.

Emberi kapcsolatainkat üzleti kapcsolatokra emlékeztető meghatározott sémák szerint építjük: te kielégítesz engem, én kielégítelek téged. Amint a kapcsolatainkban bonyodalmak adódnak, újakat hozunk létre. Az igazi szerelem nem függ egy másik embertől, csakis tőlünk. Annak a kifejeződése, amik vagyunk, amink van, és min tudunk megosztozni. Amikor valakit szeretünk, akkor szeretnénk valamit tenni a kedvesünkért. Ha valóban gondoskodunk a férjünkről, feleségünkről, vagy barátainkról, örülni fogunk minden lehetőségnek, hogy szolgáljuk őket.

Sokan úgy gondoljuk, hogy a szerelem egy olyan érzés, amely kedvező körülmények között képződik és fejlődik. A szerelem viszont nem egy érzés. A valódi szerelem nincs összefüggésben azzal, amit érzünk, mint ahogyan nem függ a külső körülményektől sem. A valódi szerelem isteni és nem tud forrásától, Istentől, függetlenül létezni.

Közülünk sokan nehézségekbe ütköznek, amikor más emberekkel komoly kapcsolatot szeretnének létesíteni: megtörténik az első érzelmi benyomás, és rájövünk, hogy ezek az érzések inkább voltak az eseményekre való reakciók, mint valódi érzések. Amíg az az ember, aki alkotó tevékenységre törekszik, az önzéstől eltérő elveket alkalmaz, és átgondolt filozófiai hozzáállással rendelkezik az élethez, mindaddig azok az emberek, akik reagálnak az eseményekre, csakis egyéni érdekeikkel vannak elfoglalva, úgy mint alvás, étel, és gyűjtés. Ezek az emberek mindent a testi gyönyörök prizmáján keresztül néznek, számukra a szerelem – egy érzés, amely a jólét érzését erősíti, és ha nem kapják meg azt, amit kívánnak, akkor megszabadulnak az úgynevezett „szerelemtől”.

A valódi szerelem

A másik oldalról viszont, amikor valóban szeretünk, akkor egyáltalán nem gondolunk magunkra. Szeretni – ez egy ige, kifejezzük a viszonyunkat, értékelünk, megosztunk valamit, segítünk, adunk. Nem próbálunk gyönyörködni az érzéseinkben, nem törünk hatalomra, uralkodásra a felett, akivel ezt megtehetjük.

Mivel a szerelmet nemcsak a kellemes érzések határozzák meg, a fájdalom az elidegeníthetetlen része. Ha alaposabban kielemezzük az életünket, akkor felfigyelhetünk rá, hogy a szenvedéseink gyakorlatilag mindig a hozzánk legközelebb álló emberekkel való kapcsolat eredményei. Lehetséges, hogy igyekeztünk valamit adni, de nem kaptuk válaszként azt, amit reméltünk, vagy például, vágyakoztunk egy szerelmi kapcsolatra, de nem valósult meg. Ugyanakkor, a legnagyobb boldogság, amit életünkben kaphatunk, ugyanúgy a közelálló emberekkel való kapcsolat eredménye. Pontosan ezt a paradoxont hívják szerelemnek. Ez az egyetlen gyógyító erő, ami ugyanakkor a legpusztítóbb is, amely a legerősebb fájdalmakat okozza.

A közelálló embereknek szükségük van arra, hogy időnként nehézségeket éljenek át együtt, ez megerősíti az igényt arra, hogy elmélyítsék a kapcsolatukat. Ha a szerettünk nem értette meg szavainkat, vagy tetteinket helyesen, el kell ismernünk, hogy szeretetre van szüksége. És ezt a helyzetet úgy kell értékelnünk, mint egy kiváló alkalmat arra, hogy viszonyainkat egy magasabb szintre helyezhessük.

Azok az emberek, akik a tökéletességre törekszenek, sugározzák a szerelmet. Ebben az állapotban az emberre nem hatnak a negatív hatások. Több annál, hálás lesz a kritikáért, és helyesen állhat az általa szeretett ember meggondolatlan kinyilatkoztatásaihoz és cselekedeteihez. Valakinek ez naivitásnak tűnhet, de a valóságban, az ilyen magatartás az erős istenhitet tükrözi, és a mi feladatunk abban rejlik, hogy megosszuk hitünket és szeretetünket kedvesünkkel. Ez az egyetlen lehetőség arra, hogy valódi szerelmi kapcsolatot építsünk, és lelkileg fejlődjünk.

Nem szabad elfelejtenünk, hogy amikor egy másik ember sikere kapcsán bánatot, nyugtalanságot, vagy irigységet érzünk, ez mindössze annyit jelent, hogy nem vagyunk készek a lelki élet áldását megkapni. Ilyen körülmények között fejleszteni kell magunkat, hogy megsemmisítsük az egocentrikus motivációkat, úgy hogy végeredményben megkapjuk a boldogság megtapasztalásának érzését és azt, hogy mások sikereinek tudjunk örülni. Mindig a felemelkedést, nem a hanyatlást kell éreznünk, amikor egy mellettünk lévő ember fejlődését nézzük. A lelki élet komoly hozzáállást, erős hitet és határozottságot feltételez. A kétségek gyengítik a testet és szellemet, és átlagos magaviseleti sémákhoz fordítják vissza az embert, a kábítószeresek viselkedéséhez hasonlóan, akik mindig visszatérnek a múlthoz, amint valami nem úgy sikerül, ahogy szeretnék. Ha a hitünk és lendületünk ingatag, akkor természetes, hogy a fájdalomtól való megszabadulás megszokott módszereihez menekülünk. Tulajdonképpen többségünk kábítószeres. Nagymértékben függünk az érzéseinktől, és az alantas természeti megnyilvánulásoktól, amelyek hosszú időn keresztül az útitársaink voltak. Ha lelkileg akarunk fejlődni, akkor figyelmeseknek kell lennünk, hogy ne térjünk vissza a korábbi gondolati és magatartási sémákhoz.

Tehát, tisztáztuk, hogy mi nem szerelem, és most azt igyekszünk tisztázni, mi a szerelem és honnan ered.

A valódi szerelem forrása

A szerelem forrását csak távol, az anyagi világ határain kívül lehet megtalálni. A valóságban az igazi szerelem nem létezhet a Mindenhatótól függetlenül, mert Ő – a forrása mindennek. Azok, akik kijelentik, hogy tudnak szeretni, és mindeközben nincs kapcsolatuk Istennel, hasonlatosak azokhoz, akik az üveggyűjteményüket értékes briliánsoknak tekintik. Mivel nincs kapcsolatuk Istennel, a világuk nem terjed annál tovább, hogy önző módon kielégítsék kívánságaikat. A másik oldalról, amikor a szeretetüket olyan emberek fejezik ki, akikben valódi szellemiség lakik, ők segítenek a többi embernek megalapozni ezt a kapcsolatot.

Önmagában az örök szerelem megszerzésének kívánsága annak a jele, hogy nem a természetes helyünket foglaljuk el. Azt akarjuk, hogy örökké szeressenek bennünket, azért, mert örök szellemi lények vagyunk, akik számára a szeretet a lélek állapotát fejezi ki. Az összes lelki hagyomány azt állítja, hogy szerető lények vagyunk, akik az anyagi világban nem a saját helyükön vannak. Azt tanítják, hogy lehetőségünk van sokkal erősebb szeretetet érezni, mint amivel nap, mint nap találkozunk. A szeretetet fejlesztve és igyekezve másokat szolgálni, fokozatosan tudunk belépni az isteni szeretet királyságába. Amikor ilyen őszinte szeretetet kínálunk másoknak, akkor viszonzásul sokkal többet kapunk. Amikor erős lelki kötődést fejlesztünk ki, akkor olyan örömöt érzünk, amelynek a létezését addig nem is sejtettük, és amellyel az anyagi világ mindennapi életében egyszer sem találkoztunk. Felfedezzük azt a szeretetet, amely végtelen, nem határolja be idő és körülmények, és boldoggá tesz bennünket.

Az igazi szeretet az anyagi elképzelések határán kívül van. Szüntelen és motiváció nélküli. Egy ilyen szerelem lehet etikátlan és erkölcstelen. Sok „jó” ember tisztességtelenül cselekszik, hogy elismerést és jóváhagyást szerezzen. Ennek ellensúlyozására, azokat a cselekedeteket, amelyek a tiszta szerelemre épülnek, az ember akkor is végrehajtja, ha árt a reputációjának.

A lélek meghatározására a szanszkritban a szan-csit-ananda-vigraha fogalom létezik, ami azt jelenti: örökké tudásban és áldásban lévő. A mély szerelem lehetetlen akkor, ha nem ismerjük, és nem értékeljük a szerelem tárgyát. Nem szerethetjük meg igazán az embert, ha nem ismerjük. Ahogy egyre jobban megismerjük szerelmünket, annál mélyebb és áthatóbb lesz a kapcsolatunk. A valódi szerelem az egyéniség értékeinek ismeretén alapszik. Amikor nem ismerjük ezeket az értékeket, nehézségekbe ütközünk a kapcsolattartásban. Ehhez hasonlóan, nem fogjuk Istent megszeretni, ha nem értjük meg, és nem értékeljük az Ő értékeit, cselekedeteit, valamint azt, hogy mit akar tőlünk.

Írta: Dr. Szkopincev Dimitrij