Rheumatoid arthritis
Crohn betegség
Collitisz ulcerosa
Asztma
Bőr és élelmiszer allergiák
Betegségek kialakulása
A szervezetünk egy egyedülálló laboratórium, amely a Természet elképzelése szerint, hatékonyan és időszerűen tisztítja magát a saját életműködése során keletkezett bomlástermékektől, valamint helyreállítja az erre elpazarolt energiát, így biztosítva gazdája egészségét és boldogságát. No de…. Alapjában véve a természet nem számolt azzal a ténnyel, hogy a szervezet gazdája gyakorta a lehetőségek határáig használja ki azt, és nem vehette számításba a környezet szennyezettségét, az elrontott levegőt és vizet sem. Azt meg végképp nem feltételezte, hogy a természetes táplálkozást felváltja a kémiai élelmiszeripar, a tartósítószereivel, és genetikailag megalkotott finomságaival. Lehetséges, hogy a Természet nem tervezte bele a napi háromszori húsfogyasztást, az azt követő sör, tonik, vagy egyéb sokszínű folyadék fogyasztását. És nem a Természet, hanem a saját gazdája kényszerítette éjt nappallá téve dolgozni, és amikor az összes ereje kifogyott, akkor mindenféle ajzószer, úgy mint kávét, vitaminbombákat és néha még alkoholt is tölt bele.
Aztán úgy 30 éves korra ez a szervezet telítődött a fent felsoroltakkal és nem felsoroltakkal, olyannyira, hogy természetes ereje már egyszerűen nem elégséges ahhoz, hogy könnyítsen magán, a teljes tisztulásról nem is beszélve. A már szinte megszokott krónikus fáradtsághoz társul a felfúvódás, székrekedés, vagy az emésztés egyéb zavarai.
Azután a vérnyomás enyhén megemelkedett, és az éjszakai alvás már nem hoz teljes regenerálódást. Az arc és a végtagok eleinte alig észrevehető ödémái a "fáradtság" számlájára íródnak. És ebben a percben a bomlástermékek már a kapillárisok, artériák és vénák felé közelednek. Az orvossal való első találkozások, általában, nagyon megnyugtatóak voltak, a "vérnyomás elleni tabletta" segített, a vérzsírt és koleszterint pedig 1-3 gyógyszer segítségével sikerült szinten tartani néha. És minden folytatódott tovább: éjszakai ebédek, stressz, kávé - hogy felébredjünk -, és ismét szolgálj bennünket jól, szervezetünk! De ő pihenni szeretett volna, egészséges táplálékot kívánt, azt akarta, hogy megszabadítsák a mérgek tömkelegétől, amelyekhez már társultak "a modern gyógyszeripar vívmányai" és így együttesen jutottak egyre beljebb a szövetekben és szervekben.
Megjelent a derék- és nyakfájás, kisugárzó fájdalommal. Valakinél migrén alakult ki, valaki pedig sántítani kezdett izületi fájdalom miatt. Valami miatt elkezdi érezni a szívét, és levegő után kapkod a lépcsőn, ha rossz a lift. A "régi gyógyszerek" már nem csökkentik a vérnyomást. Lehet folytatni, vagy inkább beszéljünk másról?!
És lám, valaki már elgondolkodott, feltette magának a kérdést: Mi lesz tovább, hisz még csak 45 éves vagyok? És ha ezt a kérdést tényleg feltették, akkor feltétlenül meg lesz rá nemcsak a válasz, hanem a betegségek, bánatok és bajok labirintusából kivezető út is.
Ha nincs minden így elhanyagolva, és Ön érez magában erőt, akkor kezdjen el gondoskodni a szervezetéről, legalább annyira, mint egy új autóval tenné. Adjon neki jó minőségű, zsírokkal és fehérjével nem túlterhelt táplálékot, sportoljon, például jógázzon reggelente, feküdjön le korán és keljen fel napkelte előtt. Ne egyen lefekvés előtt, igyekezzen lehetőség szerint kordában tartani az érzelmeit, kerülje a veszekedéseket és egyéb felesleges stresszhelyzeteket. Tartózkodjon többet friss levegőn és mosolyogjon többet. Ily módon segíthet a szervezetének megszabadulni a az anyagcsere megterhelésétől és megtisztítani önmagát. Előfordulhat, hogy ebben az esetben nem kell időt és pénzt pazarolnia a saját gyógyulására, és az életében több felhőtlen és boldog nap jelenik meg.
Viszont, ha a mérgek, bejutva a szervezet mélyebb szöveteibe, már kárt okoztak, amennyiben Ön már néhány diagnózist összegyűjtött, és a gyógyszeres kezeléssel való próbálkozás nem hozta meg a várt eredményt, tudja: a szervezete segítségre szorul, nincs ereje ahhoz, hogy önállóan beindítsa a természet által beprogramozott öntisztítási és önszabályzó mechanizmusokat. A további, a tünetek mérséklésre irányuló intézkedések csak tovább fogják rontani az amúgy is kritikus helyzetet.
A gyógyuláshoz vezető út a helyes diagnózis felállításán keresztül vezet, amely nemcsak a megtámadott rendszert vagy szervet, hanem a zavar okát is feltárja. Itt a metabolikus zavar szintjét (mélységét) szükséges megállapítani. Amikor tisztázódnak az okok, amikor a zavarok során a láncszemek napvilágra kerülnek, akkor van szükség:
A szervezet megtisztítására a lerakódott mérgektől, a legmélyebb sejtszinten.
Az önszabályozás rendszerének beindítására.
A sérült szövetek és szervek helyreállításához a leghatásosabb terápia alkalmazására.
Miután elértük a szervezet harmóniáját, rehabilitációs és fiatalító kúrát végezni
Ha elvetjük az összes, "csodatablettával", "élő vízzel", "fénykép alapján történő gyógyítással", stb. kapcsolatos illúziót, akkor egyet kell értenünk azzal, hogy ez az a számla, amit szervezetünk, a maga szerénységével, az enyhén fogalmazva is hálátlan bánásmódért állít ki részünkre.
Az összes felsorolt betegségek tudományos elemzése közben a betegség kialakulásának láncolatában ugyanazokat a mechanizmusokat figyelhetjük meg, éspedig:
rendellenesség az emésztés és a salakanyagok (a szervezet életműködésének során kiválasztott melléktermékek) kiválasztásának rendszerében, ennek következtében:
a szervezet sav-bázis egyensúlyának kibillenése savas irányba. Ezt feltétlenül követi :
látens vírusok, baktériumok, gombák aktivizálódása; a szövetek mikroflórájának sérülése, az immunrendszer válasza gyulladások, allergiák, mérgezések formájában. E mögött rendszerint anyagcsere-zavarok egész sora húzódik:
a lipid- (koleszterin, triglicerid), húgysav-, glükózszint emelkedése, a szövetekben és a véredényekben való feltétlen lerakódással:
magas vérnyomás, érelmeszesedés, a szív betegségei. A részleges oxigénhiány, elsavasodás, és a fertőzések aktivizációja miatt károsodik a porc- és csontszövet, a nyálkahártyák és a belső elválasztású mirigyek, aminek következtében:
mozgásszervi-, urológiai- és nőgyógyászati megbetegedések alakulnak ki. Az ember szervezete, amely gyakran évekig ilyen toxikus állapotban található, feltétlenül kimeríti az idegrendszer hormonjainak (idegsejtek, enzimek) tartalékait, amelynek eredménye az:
álmatlanság, nyugtalanság, depresszió, pánikállapotok, krónikus fejfájások.
Következésképpen, bármely betegség tényleges gyógyítása magába foglalja mindegyik patológiás láncszem diagnosztizálását és kezelését, azzal a feltétellel, hogy holisztikusan közelítjük meg, és egyénre szabottan határozzuk meg.
Az összes diagnosztikai eljárást használjuk, amelyekkel összeállíthatjuk a megbetegedés tényleges okainak kórtérképét. Az általános laboratóriumi és radiológiai eljárások mellett, analizáljuk az antitestek vírusokhoz és baktériumokhoz viszonyított titerszámát, amellyel ki tudjuk mutatni a még a rejtett, gyenge lefolyású gyulladásos folyamatokat is a mozgásszervekben, az idegrendszerben, a vizelet-kiválasztás rendszerében, valamint a nemi szervekben. Intézetünk orvosai az ayurvédikus diagnosztika módszereit is használják (pulzus, nyelv, bőr, szemek, haj, hangszín, stb. alapján). Ezzel a módszerrel az Embert, mint a természet harmonikus egészének részét vizsgáljuk, megláthatjuk az egység zavarait, megállapíthatjuk a betegségeket okozó zavarok helyes sorrendjét.

Dr. Szkopincev Dmitrij
Háziorvos, ayurvédikus orvos szakértő
A Calendula gyógyközpont főorvosa és alapítója 1991 óta.

Dr. Nádasy E.Tamás
Belgyógyász, kardiológus főorvos

Ifj.Szkopincevné Dr. Proszenyák Diána
Család orvos
