Depresszió
Dysthymia: hangulat zavar
Insomnia, alvászavarok
Krónikus fáradtság szindróma
Pánik szindróma
Egy kis segítség nektek:
Küzdelem a stresszel ayurvédikus módszerekkel
Életünk során mindannyian ki vagyunk téve a stressznek, amely különféle okokból keletkezik: anyagi és családi problémák, túlterheltség a munkahelyen, stb. A stresszt kiválthatja a környezet hatása is – a természetes megvilágítás és friss levegő hiánya, vegyi anyagok az élelmiszerekben, ajzószerek fogyasztása, úgy mint kávé, dohány, alkohol.
Az ayurvéda szerint a stressz egy olyan állapot, amikor a tudat kibillen az egyensúlyból. Az egyensúlyban lévő tudatot a nyugalom, szilárdság és célratörőség jellemzi. A célratörő tudattal rendelkező ember maximális képességgel rendelkezik cselekedni, vagy tenni oly módon, hogy megőrizze tudata egyensúlyát.
A tudat három állapotban (gúnában) létezhet: szattva (tudás, tisztaság), radzsasz (cselekvés, szenvedély), tamasz (tehetetlenség, tudatlanság). Zavarok, vagy a psziché rendellenességei akkor lépnek fel, amikor csökken a szattva, és növekszik a radzsasz, és tamasz.
A szattva csökkenésével gyengül a pszichikai erő, határozottság és a különbségek látásának képessége (a helyes megkülönböztetése a helytelentől). Ha ez az állapot sokáig tart, akkor a tudat a stressz hatása alá kerül, ami pszichikai rendellenességekhez vezethet – nyugtalanság, depresszió, félelmek és neuraszténiák.
Mint ahogy már említettük, rohanó világunkban ilyen, vagy olyan intenzitással, minden ember ki van téve a stressznek. Valaki könnyebben kezeli, valaki nehezebben. Mindnyájunknak jutott már osztályrészül olyan élethelyzet, amikor sikerült hatékonyan kezelni egy súlyos stresszhelyzetet.
Ámde volt már olyan is, hogy a mégoly jelentéktelen stresszel sem tudtunk bánni. Minden attól függ, hogy adott pillanatban mennyi szattvánk van. Amikor sok a szattva, az ember nyugodt, megfontolt, türelmes, konstruktív elmeállapotot tanúsít.
Amikor magas a radzsasz és tamasz, kilátástalanság, csüggedés, türelmetlenség, félelem és nyugtalanság vesz rajtunk erőt. Az ilyen helyzetben az embernek zavart a gondolkodása, lustának érzi magát, gyengül a pszichikai ereje. Negatív elmeállapotot tanúsít, és nem tud bánni a pszichés terheléssel.
Éppen ezért szükséges a szattva növelésére, és a radzsasz és tamasz csökkentésére való törekvés.
A radzsasz és tamasz egyébként a test különféle funkcióiért felelnek, mint a cselekedetek (lendület, szenvedély) és az álom. Ha a szattva mennyisége megfelelő, akkor a radzsasz és tamasz funkciói pozitív és konstruktív szerepet játszanak. Ilyen állapotban segítenek nekünk a kiegyensúlyozottságot és egészséget elérni.
Például, amikor szenvedélyt fejeznek ki (radzsasz), dühöt érezve, vagy üzleti megbeszélés közben, de mindeközben sok szattvájuk van, akkor vissza tudnak térni a kiegyensúlyozott állapotba. A negatív érzelmek eközben csak kifelé nyilvánulnak meg, és nem ártanak az ön pszichikai egészségének.
Amikor kevés a szattva, ugyanaz a cselekvés negatív felhangot kap, és az egyensúly zavarához vezet. Ilyen állapotban az ember tele van radzsasszal vagy tamasszal, és pusztító következményű cselekedetekre képes, akár összeverni egy embert, haragot vagy irigységet érezni egy családtag ellen, kihasználni a gyengébbeket és fiatalabbakat, mások ellen fizikai erőszakot alkalmazni, vagy akár gyilkosságot elkövetni. Ily módon a szattva, fontos szerepet játszik a pszichikai egészség megőrzésében.
Közlünk néhány módszert a szattva növelésére, amelyek betartása lehetővé teszik Önnek gyorsan elérni a kívánt eredményt.
1. Ételek
Az ayurvéda az ételt fontos orvosságnak tartja az elme és a test számára. Ahhoz, hogy csökkentsük a stresszt, olyan ételeket kell választanunk, amelyek növelik a szattvát. Legjobbak közülük a friss gyümölcsök, gyümölcslevek, zöldségek (nyersen, sülve, vagy főve), zöldséglevek, csírák, diók, aszalt gyümölcsök, méz, tej, ghí (olvasztott vaj), friss vaj, pahta. Ne higgyenek a fagyasztott zöldségek, gyümölcsök és ételek csomagolásán lévő ígéreteknek, igyekezzenek a szezonnak megfelelő friss élelmiszereket vásárolni.
Igyekezzenek csökkenteni a fekete tea, kávé, fehér lisztből készült termékek, csokoládé, répacukorból készített ételek, fritőzben készült ételek és csípős fűszerek fogyasztását. Vagy teljesen hagyják ki ezeket az étrendjükből. A felsoroltak mind erősítik a radzsaszt.
A tamaszt növelő ételnek nincs pránája, vagyis életenergiája. Ide tartozik a hús, hal, tojás, nem friss termékek és ételek, valamint a kémiai anyagok hozzáadásával készült ételek. Habár ezek közül némelyik tápanyagot ad a szervezetnek, de rombolóan hat az agyra.
Az ayurvéda nemcsak az ember agyáról gondoskodik, hanem a testéről és lelkéről is, ezért a vegetarianizmus alapelveit tanácsolja betartani. A vegetarianizmus nem csak kis tápértékű, ízetlen ételeket, vagy nyers zöldségeket és salátákat jelent. A finom és tápláló ételek hatalmas mennyisége létezik, amelyeket könnyű elkészíteni, és természetüket tekintve szattvikusak.
2. Légzés
A tudat és a légzés nagyon szoros összeköttetésben állnak. Nyugtalanság, vagy stressz esetén az ember szaporán és felületesen lélegzik, az ellazultság és öröm állapotában pedig mély a légzés. Amikor legközelebb stressz hatása alá kerülnek, kísérjék figyelemmel a légzésüket. Igyekezzenek lecsendesíteni.
Foglaljanak el ellazult helyzetet, végezzenek mély belégzéseket, a has izmait használva eközben. Azonnal nem fognak megkönnyebbülést érezni. Mindig hasznos beiktatni a szoros napirendbe egyenlő időközökben rövid szüneteket, hogy a hasi légzés segítségével lehetőségünk legyen néhány perc alatt ellazulni.
3. Fizikai gyakorlatok
A gyakorlatok nemcsak a fizikai egészségre hasznosak, de a tudat helyreállítására és ellazítására is. Nekik köszönhetően, a vérben változik a hormonszint, amely hatással lehet az agyra és emeli a kedvet. A napnak mindig ugyanabban a szakaszában, lehetőleg reggel, erőnknek megfelelő gyakorlatokat ajánlatos végezni.
A gyakorlatoknak az összes izomcsoportot érinteniük kell. Jó a napot egy energikus sétával kezdeni. A jóga az aktivitásnak szintén egy nagyon jó formája. Mindemellett, nagyon jól lazítanak a teremsport-, vagy szobai játékok, valamint az úszás (nem versenyúszás).
4. Meditáció
A meditáció a gondolatok harmonizációjának módszere, konkrét objektumra való összpontosítással meghatározott ideig. Bármilyen objektumra, ábrázolásra, hangra, vagy mantrára lehet koncentrálni.
A meditáció alatt lótuszülésbe, vagy más, kényelmes pózba helyezkedjünk. A kutatások azt igazolják, hogy a meditációnak köszönhetően lelassul a légzés, normalizálódik a vérkeringés, ellazulnak az izmok, csökken a nyugtalanság és stressz.
5. Relaxáció
Munka közben szüneteket kell beiktatnunk, hogy megnyugtassuk az elménket. Az ellazulás egyszerű módja a Savaszana, vagyis a halott-póz. Feküdjünk hanyatt, enyhén szétvetve kezeket-lábakat, úgy, hogy 15 fokos szöget zárjanak be a testünkkel.
Lazítsa el az összes izmát. Hunyja be a szemét és összpontosítson a sajt légzésére. Lélegezzen mélyen, összpontosítja figyelmét és gondolatait a légzésre. Ezt a pózt naponta 1-2-szer, 5 percig kell végezni.
Ezen kívül a tudat ellazításában segít az enyhe fejmasszázs, (olajjal vagy anélkül), a kedvenc illatunk jelenlétében, valamint a nyugodt zene, mantra, vagy imádság ismétlése.
6. A stressz csökkentésének ayurvédikus módszere
A test és a tudat ellazításában segít, ha a testre olajat viszünk fel, (abhjanga), legalább hetente egyszer. További igen népszerű ayurvédikus módszer az idegi feszültség levezetésére az az ayurvédikus procedúra, amelynek során az olajat vékony sugárban csurgatják a fejre (siro-dhara). Amennyiben lehetőségük van ayurvédikus gyógynövényekhez jutni, akkor szedjenek belsőleg Brhamit vagy Sankhapusli fű porát.
7. Egyéb eszközök
A stressz irányításához a kiváltó okokat szükséges feljegyezni, azután az elhárításukon fáradozni. Általában, vagy a múltról, vagy a jövőről gondolkodunk, és az eszünk fel sem fogja azokat a cselekedeteinket, amelyeket a jelenben végzünk.
Jobb lesz, ha megtanulják, hogyan fókuszálják elméjüket az itt és most cselekedetein, így tanulják meg felismerni negatív gondolataikat, és az egyéb okokat, amelyek a stresszt kiváltják. Ezek után pozitív és racionális gondolkodás segítségével meg lehet szabadulni tőlük.
A szattva állapotának megerősítésére és megszilárdítására a másik módszer az önmegismerés. Lelki irodalom olvasása és a lelki gyakorlatok megtanítanak más szemszögből tekinteni az élethelyzetekre, csökkenteni a stresszt.
Mivel a fent felsorolt módszerek segítenek csökkenteni a pszichikai stresszt, nagyon fontos azokat a mindennapi élet részévé tenni. Ennek köszönhetően tarthatják tudatukat szattva állapotban, állandó jó egészségben, örömöt és megbékélést érezve.

Dr. Szkopincev Dmitrij
Háziorvos, ayurvédikus orvos szakértő
A Calendula gyógyközpont főorvosa és alapítója 1991 óta.

Dr. Nádasy E.Tamás
Belgyógyász, kardiológus főorvos

Ifj.Szkopincevné Dr. Proszenyák Diána
Család orvos
