Az ayurvédikus farmakológia egy nagyon mély és sokrétű tudomány. Sok ezer gyógyszert alkalmaz, melyek nagy része gyógynövényekből előállított készítmény. A gyógynövénykészítmények mellett a Nyugaton kevésbé ismert drágakő-, fém- és színterápiák is a részét képezik. A klasszikus ayurvédikus szövegek azt írják, hogy a természetben található valamennyi növény és elem gyógyhatással bír, ha a megfelelő módon alkalmazzák. E gyógyszerek alkalmazásának nem a betegség tüneteinek elnyomása a célja, hanem az, hogy újra harmóniát teremtsen a szervezetben található, egyensúlyi állapotukból kibillent elemek és erők között, s ezáltal megszüntesse a betegség okát, gyökerét is. Az ayurvédikus gyógyszerek célja és hatásmechanizmusa magára a betegségre, a betegség kiirtására irányul, nem csupán annak tüneteire. Az intézetünkben alkalmazott gyógynövényterápiák egyik előnye az is, hogy a nyugati gyógyszerekkel ellentétben egyáltalán nincsenek mellékhatásaik.
Az előírt készítményeket és adagokat a személyek állapotától függően változtatjuk, szem előtt tartva a beteg korát, pszichés állapotát, súlyát és alkatát (Pitta, Vata, Kapha). Alkalmazásuk előtt Ayurvédikus orvossal, fitoterapeutával vagy szakképzett egészségügyi alkalmazottal történő konzultációt javasolunk. Egyénre szólóan összeállított gyógyhatású és ételkiegészítő készítményeket eredeti ayurvédikus és Avecenna orvosi receptjei alapján készítik fitoterapeutáink annak minden összetételét és technikáját megőrizve.
Az ayurvédikus orvostudományban kizárólag természetes anyagokat használunk. Általában az ayurvédikus gyógyszerek több összetevőből, növényi, állati, vagy ásványi eredetű alapanyagokból készülnek. Az idő leellenőrizte őket, és észszerű felhasználás mellett nincs mellékhatásuk. Ez vonatkozik az ayurvédikus táplálék kiegészítőkre és gyógynövényes olajokra, nem beszélve arról, hogy az ayurvéda orvosságnak tekinti az általunk megszokott olyan növényeket, mint: gyömbér, sáfrány, kapor, fokhagyma, stb.

Dr. Szkopincev Dmitrij
Háziorvos, ayurvédikus orvos szakértő
A Calendula gyógyközpont főorvosa és alapítója 1991 óta.

Dr. Nádasy E.Tamás
Belgyógyász, kardiológus főorvos

Ifj.Szkopincevné Dr. Proszenyák Diána
Család orvos
