Pontos diagnózis nélkül nem lehet felvenni a harcot a betegségekkel!
Időszerű diagnózis nélkül a gyógyítás sokáig folytatódhat, anélkül, hogy meghozná a kívánt eredményeket.
A nem időben felállított diagnózis, általában a betegnek és az orvosnak is bosszúságot okoz.
Különösen aktuális ez a szív- és érrendszeri megbetegedések és anyagcserezavarok esetében, valamint onkológiai esetekben.
Tény, hogy az anyagcserezavar első szakaszában könnyebb gyógyítani a hyperinsulinaemiat, mint a 2. típusú diabetest kezelni, azáltalános érelmeszesedés pedig még lehangolóbb.
Az „angina pectoris”, vagy ischaemiás szívbetegség diagnózisának felállítása és a betegségek kezdete között, általában, évek, vagy még inkább évtizedek telnek el. A szív betegségeinek alattomossága abban rejlik, hogy az emberek többsége hosszú időn keresztül nem észlel semmiféle komoly elváltozást a szervezetében, és saját természetünk nem-ismerete nem teszi lehetővé, hogy felismerjük azokat az apró jeleket, amelyeket testünk a betegség korai (prekilinikai) szakaszában küld nekünk.
Hasonló a helyzet az onkológiai és a mozgásszervi megbetegedésekkel is.
A szervezet szerveinek és rendszereinek pontos, időszerű kivizsgálása, az anatómiai és fiziológiai elváltozásoknak a legkorábbi stádiumban való kimutatása, az esetek döntő többségében a legsúlyosabb betegségek megelőzését is lehetővé teszi. A szervezet egy harmonikus, egységes rendszer, a központi idegrendszer irányítása alatt, amelyet tudatunk és tudatalattink vezényel. Érzéseink, érzelmeink, kívánságaink és gondolataink a felsőbb szellemi Én fizikai manifesztációi. Mindez együttesen alkotja az élő embert, az ő saját sorsával: boldog és egészséges, vagy boldogtalanul beteg - gyenge, elesett.
Felmerül a kérdés: mi az igazi valós diagnosztika? Hogyan kell meghatározni a stressztűrő képesség szintjét, amely a modern élet formája lett? Hogyan tudjuk meg: milyen étel hasznos Önnek, és melyek azok az élelmiszerek, amelyek nem kívánatosak? Végső soron: a munka és pihenés melyik ritmusa az Öné, mennyi alvásra van szüksége és mennyi ébrenlétre?
Gyakran, helytelenül, azt feltételezzük, hogy a betegség fogalma csupán a fizikai testre korlátozódik, elfeledkezve mindeközben a test egész-ségéről és harmonikusságáról. Egyáltalán nem úgy gondolunk magunkra, mint a Természet egy kicsiny részecskéjére, nem gondolunk arra a szellemi lényre, aki egyidejűleg több világban létezik. Ezért siklanak el mellettünk, és sajnos az orvosaink előtt is, a születő félben lévő betegségek előjelei, amiből az következik, hogy az egészség megőrzésének érdekében nem történnek meg a megfelelő intézkedések. Mikor pedig a betegség szétrombolta a szervezetünk egységét, szemrehányást teszünk magunknak: helytelenül táplálkoztunk, keveset pihentünk, nem sportoltunk, semmit nem tettünk az egészségünk érdekében, stb.
És amikor feltesszük azt a kérdést, hogy „Mit nem kellett volna tennem, mikor, és hogyan kellett volna kezdenem a egészségemről való gondoskodást?”, gyakran halljuk azt a választ: „Nem tudom”.
Mit is értünk tehát a diagnosztika és diagnózis fogalma alatt?
A komplex diagnosztika célja: nemcsak a helyes diagnózis felállítása, hanem kimerítő képet alkotása az összes szerv pszichoszomatikus állapotáról. Az effajta megközelítéssel lehetőséget kapunk az Ember gyógyítására, nem pedig a betegsége gyógyítására.
Részletes kivizsgálásról az alábbi telefonszámon érdeklődhet: +36 84 352- 725

Dr. Szkopincev Dmitrij
Háziorvos, ayurvédikus orvos szakértő
A Calendula gyógyközpont főorvosa és alapítója 1991 óta.

Dr. Nádasy E.Tamás
Belgyógyász, kardiológus főorvos

Ifj.Szkopincevné Dr. Proszenyák Diána
Család orvos
